Hülyének nézel? Így verik át a kezdő modelleket!

2021.03.31

Olvasási idő: kb. 7 perc

Kevés olyan szakma van, ahol több lenne az átverés, "lehúzás", mint a modell/színész/művész világban. Talán azért, mert ez a világ kicsit megfoghatatlan, kicsit álom. Olykor nagyon zártnak tűnik, mégis sokan vágynak a részesei lenni. Főleg fiatal lányok, fiúk, akik sikerre vágynak. És ezt a vágyat használják ki a csalók.

A startvonalra állni viszonylag könnyű.  A szakmában benne maradni és eredményeket elérni, már nem annyira. Az említett startvonalon (vagy inkább még az alatt) mindig is voltak hazug, amatőr, másokat átverő próbálkozók. Gyakran látom, olvasom ezeket a történeteket, mert a modelleim, ismerőseim rendszeresen kérnek tanacsot tőlem. Még korábban, -modellként- nekem is rendszeresen volt szerencsém a kamuhuszárokhoz. Ami a kellemetlenkedéseiken kívül zavaró még, hogy a sokadik kamu megkeresés után egyre nő a bizonytalanság a kezdő modellekben. Ez pedig nehezíti a tisztességes szereplők egymásra találását és együttműködését is.

Ennek a bejegyzésnek a célja az, hogy segítsek abban, hogyan próbálj különbséget tenni megbízható és megbízhatatlan megkeresés között. 

A teljesseg igénye nélkül 3 fő átverés típust különböztettem meg: 

1. A csajozós kamufotós vagy "cégvezető"

Tegye fel a kezét, akinek írt már valamelyik közösségi oldalon magát fotósnak vagy cégvezetőnek állító személy! Vagy inkább az tegye fel a kezét, akinek még nem! :)

Ezek az egyének gyakran kamu profil mögé bújó, valószínűleg erősen lelki sérült férfiak, akik amatőr módon próbálnak csajozni. Ezért üzeneteket írnak kezdő modell lányoknak és munkát ajánlanak. A munka terméstetesen nem valódi! Miért jó ez nekik? Talán, mert enélkül senki sem állna szóba velük...

Tipikus jelek, hogy Vele állsz szemben:

  • Frissen regisztrált fake profil: Pár hete/hónapja hozta létre a profilját. Nincs profilképe vagy olyan profilképe van, amin nem felismerhető vagy nem ő szerepel. Egy mesehős, tájkép, sztár stb. szerepel rajta.
  • Borzaasztó a helyesírása: Itt nem arra gondolok, hogy valaki ékezet nélkül ír, vagy egy-egy szót rövidít. (Ilyesmi megesik a telefonról írt üzenetekkel). Arra gondolok, amiko nemtud le irni egy rövid mondadod se hejesirasi hibanelkűl. Komoly ember nem ír így!
  • Nincs összeszedve a mondandója: Kapásból a tárgyra tér: "Fotózás érdekel?" Ahelyett, hogy: Bemutatkozik. Milyen cég képviseletében ír? Hol vannak a referenciái? Milyen projektre keres modellet? Mi az elérhetősége? Hol és hogyan lehet jelentkezni?
  • Ha eddig nem esett volna le, hogy ő nem a te embered, válaszolsz neki, és ő belemegy a részletekbe, ilyen válaszokra számíthatsz:
  • Fotózás lesz. (Fogalma sincs milyen; azt mondja "márka fotózás" "ruhás fotózás" vagy valami hasonló buta megfogalmazást használ.) Ebből már látható, hogy nem ismeri az alap szakkifejezéseket sem, mint pl.katalógus, editorial, webshooting stb.
  • Te döntheted el, hogy milyen ruhában leszel. (Egy ruhamárka fotózásán? Mivan? Láthatóan nincs képben...)
  • Irreálisan sok a fizetés: Emberünk azt gondolja, hogy ha nagyon sok pénzt ajánl, az majd motiválja a modellt. Természetesen vannak több százezer forintos és milliós nagyságrendű munkák, de ezeket nem Pistike fogja szervezni Darth Vader profilképpel, 0 helyesírással a Fb messengeren. És legyünk őszinték, a kezdő modelleknek sem így indul el a karrierjük: "Helló! Tetszik az Insta képed, Tiéd a munka, 1 millió!" :)
  • "Sehol sem jelennek meg a képek!" Kedvencem! Milyen jófej, hogy ne kelljen aggódnod! Ki sem derül, hogy egy milliós kampany arca lettél! Ezáltl nyilván azt hiszi, hogy biztonságban érzed magad, és nem tudja, hogy ezzel pont hülyeséget állít! Egy megrendelő, brand nem azért fotóztat, hogy az ne jelenjen meg sehol. Természetesen léteznek belső felhasználású anyagok, de itt biztos, hogy nem erre gondol.
  • Küldj magadról képet: Persze, minden munkára jelentkezésekor kell képet küldeni. Sőt, egy modellnek ez természetes, hogy a portfólióját bemutatja. De neki ne küldj semmit! Ugye nem kell részletezni?

Mi a teendő, ha ír neked a kamufotós/"cégvezető"?

TÖRÖL, TILT! Semmiképp sem érdemes visszaírni, mert időpocsékolás!

Ha jó fej szeretnél lenni, érdemes megosztani fekete listás csoportokban, hogy más ne essen áldozatául! Vannak olyan szánalmas próbálkozók, akik sportot űznek a lányok online zaklatásából!!! Azt ugye mondani sem kell, hogy személyes találkozóba Ne-Menj-Bele! 

2. Lehúzós "Ügynökség":

Engem ők bosszantanak a legjobban, mert rontják a szakmában az ügynökségekről kialakult képet.

Honnan ismered fel őket?

Ezt a típust már nehezebb azonnal felismerni, mert többnyire valódi cég áll mögöttük. Weboldallal, cégnévvel, irodával stb. Első ránézésre még hitelesnek is tűnhetnek.

Módszerük a következő:

  • Egora hatás:

Megkeresnek és elhitetik veled, hogy milyen szerencsés vagy, mert pont új arcokat keresnek és te pont tökéletes vagy! Már most látják, hogy szuper karakter vagy, és be szerernének hívni egy személyes találkozóra. Cím, időpont. Eddig mesebeli álom...Örülsz és elmész!

Persze, mindenki szereti hallani, hogy milyen szép, milyen különleges.

  • Hatalmas ígéretek, nagy nevek:

A beszélgetés során meggyőznek, hogy ők profi modellt faragnak belőled, sokat fogsz keresni, utazni és menő márkáknak dolgozol majd. Kezded úgy érezni, hogy az álmod valóra válik!

Elképzeltetik veled azt, amire vágysz és te beleéled magad.

  • Fizess, fizess, fizess

Aztán kiderül, hogy ahhoz, hogy ezt elérd, neked is meg kell tenned valamit. Befektetni! Persze, úgy érzed, hogy ezért a fantasztikus lehetőségért te is hajlandó vagy pénzt áldozni. Előkerül a lista: portfólió fotózás, tanfolyam, regisztrációs díj csillió-millió pénzért.

Csalódott leszel kicsit és zavar, hogy ezen múlna csak a sikered.

Befektetni kell, Igen. De egy normális Ügynökség megelőlegezi ezt neked!  Vagy ha nem, akkor is biztosít kisebb munkákat, hogy tudd fizetni a költségeket. Hiszen, ha valóban sok munkád lesz és ők ebben biztosak, akkor hosszú távon ők is keresni fognak a közös munkáitokon.

  • Szerződj itt és most, mert pont neked kedvezményes:

De ne aggódj, most pont kedvezményes a fotózás! Neked fele annyi, mert annyira szuper tehetséges vagy! Viszont az ajánlat csak most érvényes és esetleg előleget is kérnek. A szerződést pedig most azonnal írd alá, mert holnap már nem él a kedvezményes ajánlat!

Szerződést mindig hazavihetsz, elolvashatsz, módosíttathatsz. Soha ne írj alá valamit a helyszínen úgy, hogy nem volt időd átgondolni. És soha sem lehet egyoldalú egy szerződés. Persze, vannak szabályok, amiket be kell tartania a modellnek, de ne felejtsük el, két egyenlő fél szerződik és nem a lelkedet (is) kell eladnod.

  • 99% hogy később nem kapsz munkát tőlük.

Lehet, hogy megtörténik a fotózás, tanfolyam stb. Kifizeted a pénzt. Hazamész és vársz. Bizakodó vagy és vársz, vársz, vársz... Semmi sem történik, munka sehol. Soha sem hívnak többet.

Ezek az ügynökségek ebből élnek. Abból a pénzből, amit a fotózásokra, regisztrációs díjakra stb. fizetnek a kezdő modellek. Munkáik nincsenek. Ha pedig vannak, nem tudom kinek adják, mert soha nem azoknak, akiket megkopasztottak.

Külön kategória ezen belül az az "ügynökség", aki gyerekeket, vagyis a szüleiket célozza. Itt nagyon erős az egora hatás. Persze, minden szülőnek a saját gyereke a legszebb és mindent meg akar tenni, hogy a gyerek sikeres legyen. De tessék észnél lenni!

Hogyan tudod kivédeni, hogy átverjenek?

A legjobb, ha olyan modelleket keresel, akik nekik dolgoztak/dolgoznak. Vedd fel velük a kapcsolatot. Hamar ki fog derülni, hogy milyen az ügynökség valójában! 

/És itt most áldozzunk egy perc néma csenddel azoknak a kivételes ügynökségeket is, ahol profi management folyik, színvonalas felkészítés és valódi munkák. /

3. Profi hirdetés, félrevezetés, prostimunkák:

A legnehezebb felismerni ezeknek a hirdetéseknek a valóságtartalmát. Jól elkészített kreatív, valódi cég, jól megírt marketing szöveg. Profi hatást keltő hirdetés, ami látszólag  modelleket keres modellmunkákra.

Viszont az ördög a részletekben rejlik.

Általában a személyes castingon derül csak ki a jelentkező számára, hogy nem klasszikus modell munkákról van szó, hanem pl. escort munkáról, online szexuális szolgáltatásról, prostitúcióról, felnőtt filmezésről.

Ezen a ponton nem szeretnék belemenni abba, hogy mennyire elfogadható, hogy ilyen munkák léteznek. De ne legyünk naívak, tudjuk, hogy léteznek!

A probléma itt az átveréssel van és azzal, hogy modellmunkára hívnak gyanútlan fiatalokat. Majd a helyszínen győzkődik őket, hogy vállaljanak be valami mást. Ezek nem modell munkák. Természetesen mindenki azt vállal el, amit akar. De a tiszta kommunikáció elvárható lenne. Legalább ne egy személyes castingon kelljen ezzel szembesülni és elviselni azt a szituációt, amiben próbalnak meggyőzni valamiről, amire nem számítottál.

Ezekből a részletekből már gyanakodhatsz:

  • Információkat nem adnak telefonon, csak személyesen. (Mit titkolnak?)
  • Rendszeres munkát ajánlanak, heti akár minden nap, 4-6 órában. (A modell munkák főleg alkalmi munkák. A webshop fotózások lehetnek rendszeresek, de itthon nem igazán van olyan, ami minden egyes nap van. A modell munkák nem olyanok,  mint egy klasszikus munkahely 8-tól-4-ig vagy akár több műszakban...)
  • Kikötik, hogy egyedül gyere a castingra (Sose menj egyedül, pláne 18 év alatt!)
  • Magas bérezés ellenére mégsem várnak el modell referenciákat vagy a külsőre vonatkozó elvárások nem magasak. (Profi, jól fizető modellmunkáknál vannak elvárások magasságra, méretekre stb. vonatkozóan.) 

Összegzésként fontos elmondani, hogy a fentiek megfigyeléseken és tapasztalatokon alapulnak. Minden megkeresést globálisan, minden részltetét jól megvizsgálva kell tanulányozni. Nem ennyire fekete-fehér a dolog. Ha a felsoroltak közül egyet-egyet tapasztalsz, még nem biztos, hogy megbízhatatlan az illető. Ismerek elvont profilképpel rendelkező megbízható fotóst és olyan ügynökséget is, ami valóban ad munkát, de elvár némi befektetést és szigorú szabályokat cserébe. Így aztán érdemes jól körüljárni a részleteket, hogy ne legyünk átverés áldozatai!

TETSZETT?

Ez a cikk is érdekelhet: Minden, amit a TFCD/TFP munkáról tudnod kell.


#modellmunkak #atveres #kamumunka #modellszakma #kezdomodell #modellugynokseg #profimodell #PLMblog #primelookmodels